Modern boszorkány sorozat 2. rész

Maga a történet egy kedves családi epizód a mai boszorkányok bonyolult világában, ahol a régi és az új probál harmóniába kerülni. Néha ez nem is olyan egyszerű, hiszen az internet és a modern technika új eszközei egyáltalán nem illenek egy régi halászfaluban élő hagyománytisztelő boszorkányközösségbe. A boszorkányok első törvénye azonban a "Ne árts!", így ha az internetet kell használniuk, hogy közelebb hozhassák egymáshoz a beteget és a gyógyítót vagy éppen a tanárt és a diákot, akkor a hagyományokat írják újra és nem dugják a fejüket homokba. Összeségében egy élvezetes történet kapunk egy közepesen választékos nyelvi produktum formájában. Ilyenkor azért mindig elgondolkodom, hogy vajon mennyit veszítünk a fordítás folyamán és hogy kevésbé színes nyelvi háttérrel talán mi is jobban élveznénk ezeket a könyveket. 

Megosztás a facebookon

1. Végy egy főgonosz, fűszerezd meg kisgonoszokkal és ördögi teremtményekkel. Adj hozzájuk egy leigázott, csúnya népet, amelyikből a hadseregük lesz.
2. A másik oldalra állíts egy abszolút jó és persze vénséges halandót. Csakis ez az egy szereplő tudja hogyan is lehet a főgonoszt elpusztítani. Senki másnak ne legyen meg se a képessége, se az akaratereje, ehhez a hatalmas feladathoz.
3. Szórd meg egyéb főszereplőkkel akik egy-egy feladatot kapnak. Ezek a szereplők szinte semmit se tudjanak egymásról, hogy a végén egy pontban csúcsosodjon a cselekmény.
4. Végül varázslényekkel és mágikus tárgyakkal színezd a történetet, amelyek elbűvölhetik az olvasót.
5. Koronázd meg az egészet egy nyitva hagyott befejezéssel, hogy folytatást is írhass a történetnek.

 

 " A keleti füves pusztákból előkúszott a sötétség, kioltotta a halódó fény foltjait, behabzsolva a tájat fekete pofájába. A nyugovóra térő égitest a lapos felhőfal mögül előbb narancsszínre, majd vörösre festette a mennyet és a földet, lélegzetelállítóan izzó árnyalatokban véve dacos búcsút most, amikor kedve ellenére távozásra kényszerül a nap végén. "

Megosztás a facebookon

részlet

" - Azokon a tájakon a házak ablakaiból nem szűrődik hazahívó világ, s az apró gyermeki lábak eltévednek a szemét és törmelék borította utcákon. Sikátorok mélyén, falhoz támaszkodva próbálják lehunyni szemüket, rongyokba bújva a hideg elől, álomtalan álomba menekülve a hétköznapok fájdalma elől. És a fohászaik nem a mesék hőseihez szólnak. Álmaikban nem kélnek szárnyra, lelkük nem talál védelmet, és nem vándorolja be a végtelen világok hatalmas birodalmait. Néma ajkaik őket, az anyákat hívják, s minden éjjel halljuk gondolataikat, szavaikat: Anya hol vagy? Anyukám hol vagy? A háború átkozott dolog, és átkozott legyenek mind, akik megtanították rá az embert, mert oly ádázul és borzalmas módon egyetlen faj sem vívja a háborúját, mint az ember! " 

Megosztás a facebookon